Csillogás és a fényűzés című szakmai kiállítás megtekintése. A kiskunhalasi női szabó csoport szakmai kirándulása Budapesten. Nagy érdeklődéssel nézegettem mindig is a fővárosunkban, Budapesten szervezett szakmai rendezvényeket.
Korábbi években nagyon sokszor vettem részt divatbemutatókon is. Érdeklődésemet felkeltette a Kiscelli Múzeumban meghirdetett szakmai kiállítás. Erre a kiállításra a női szabóknak szerveztünk kisbusszal kirándulást.
A divat az emberi kommunikáció alapvető eszköze, önmagunk megkülönböztetésének igénye pedig az öltözködés egyik mozgatórugója. Minden, ami csillog, így magára vonzza a tekintetet, ezt a célt szolgálja. A kiállításon látható volt a 18-21. századi, különféle alkalmakon viselt öltözékek a társadalmi és életmódbeli változásokat is tükrözte.
A kiállítás megtekintése után megbeszéltük, az anyagok és a díszítések alkalmazását, a színek és a formák kialakítását a különböző korokban. Megvitattuk, hogy kinek mi tetszett a legjobban. Sok-sok fényképet készítettek a ruhákról és magukról. Lehetőségük volt felpróbáli is néhány ruhát.
Ezután ellátogattunk egy I Love Textil méteráru üzletbe. Itt megnéztük a mai divatos anyagokat, megfigyelték a lányok a divatszíneket. Hazafelé a kisbuszon megbeszéltük, hogy miben látták a legnagyobb változásokat az 1900-as évek divatja és a mai divat között. Miben változtak az alapanyagok és a kidolgozások? Az anyagok megnézése, az anyagok vizsgálata, felhasználási javaslatok, a szövetek, vásznak és a különbözőanyagok tulajdonságainak megbeszélése. A divatszínek megfigyelése.
A diákok örömmel vettek részt a kiránduláson. Nagyon jól érezték magukat.
Kiskunhalas, 2020. március 4.
Minkó Mária